A projektről

Komplex fejlesztések Zirc élhetőségének javításáért

Korábbi önkormányzati projektekre alapozva, az elért eredmények folytatásául tervezzük megvalósítani a Hosszúrét központú projektünket, mely egymással összefüggésben tartalmaz kék, zöld infrastruktúra és közlekedési fejlesztéseket.

A kék infrastruktúra fejlesztése keretében a város legnagyobb méretű és leginkább fejlesztésre szoruló vízelvezető rendszerét, a Cigánydombi árok és környezetében lévő árkokat kívánjuk a tervezett méretezésnek megfelelően megújítani. Ez az árok a csapadékvíz elvezetésére lett megtervezve, azonban a vizek helyben tartása érdekében a befogadó (Cuha-patak) előtt, a zöld infrastruktúra projektelem részeként a vizek helyben tartása is megvalósításra kerül egy vizes terület kialakításával.

A város északi részén, az oktatási-sport létesítmények környezetében lévő Hosszúrét területének egy részét használva célul tűztük ki olyan „szabadidő-park” létrehozását, amely egyaránt kedvez az aktív pihenésnek és szabadidő eltöltésének. A család barát „központ” teret enged a mozgásnak közösségi terület kialakításával. Megnyitja a lehetőséget egy egész évben használható játszó komplexummal (csúszdapark, szánkópálya, játszó tér, kutyafuttató, vizes játszótér - kapcsolódva a vízvisszatartó létesítményhez) a hasznos pihenés előtt. A megvalósulás közvetlen környezetében található sportlétesítmény (futballpálya komplexum), tanuszoda, köznevelési intézet (Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium), művelődési ház.

A beruházás fokozott figyelmet fordít a biodiverzitás megőrzésének fontosságára, melyhez kapcsolódóan a zöldfelületeket őshonos, klímatűrő fajokkal népesítené be. Városunk ezen kihasználatlan nagy felületű zöldterülete a „Belterületi zöld infrastruktúra fejlesztése” és „Települési kék infrastruktúra fejlesztése (vízgazdálkodási beavatkozások)” vonatkozásában újulna meg. A beruházáshoz adekvát módon idevágó növény és utcabútorok telepítése, vízelvezetők megújulása által lenne komplex. Mindemellett a „Hosszúrét” szabadidőpark az ide torkolló vízelvezető rendszer révén hozzájárul a vizek helyben tartásához és késleltetett levezetéséhez (vízvisszatartási tározó kialakítása).

A beruházáshoz kapcsolódóan több parkoló kerül kialakításra, mely a létesítmény kihasználhatóságát megnyitja a nem helyi lakosok közönsége előtt is. Az egészséges életmód, az üvegházhatású gázok csökkentésének törekvésére releváns cél a gyalogos infrastruktúra fejlesztése. A szabadidő park megközelítése a helyi lakosok számára sok helyütt problémába ütközik az átmenő forgalom nagysága végett. A város fő utcája, a Kossuth Lajos utca, a Köztársaság utca, valamint a Győri út jelenleg a 82-es számú főút nyomvonalával megegyező. Az évek óta tervezés alatt álló elkerülő útvonal kivitelezéséig (és azon is túlmenően), az oktatási intézmények illetve nagyobb gyalogos forgalmat bonyolító járdaszakaszokhoz kapcsolódva a biztonságos átkelés elősegítéséhez okos zebrák kialakítása (valamint régebbi zebrák átalakítása) a szándékunk.

 

A projekt részeként, a fentiekben összefoglalt beruházásokon túl az alábbi elemek megvalósítása tervezett:

  • ITVT készítése
  • helyi igényfelmérés, folyamatos lakossági egyeztetések a tervezés fázisaiban; a tervezés során a jó gyakorlatok megvizsgálásra, lehetőség szerint figyelembevételre kerülnek.
  • energiahatékonyság: napelemes közvilágítás
  • játszótér: árnyékolás, ivóvíz vételi lehetőség kialakítása
  • éghajlati reziliencia vizsgálat

 

Projekt azonosító száma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-VE1-2022-00044
Kedvezményezett neve: Zirc Városi Önkormányzat
Támogatás összege: 1 199 133 314 Ft
Támogatás mértéke: 100%
Támogató alap: Európai Regionális Fejlesztési Alap
Projekt tervezett befejezése: 2025. 11. hónap